Október 23-Nemzeti ünnepeink megünneplése nagyon fontos közösségünknek,mivel iskolánk létezése és fennállása nagy részben az 1956-osszabadságharc menekülőinek és leszármazottainak köszönhető.Az októberi megemlékezésre minden évben egy-két osztály készül,akik egy 20-30 perces műsorral, általában jelenettel ésvetítéssel idézik fel az őszi ünnep fontosabb történelmirészeit.
Karácsony –Jézusérkezésének ünnepét december második szombatján szoktukmegünnepelni. Minden osztály az első óvodától a nyolcadikosokigilletve az iskola gyerekkórusa is fellép karácsonyi énekekkel,jelentetekkel és köszöntőkkel fogadja a vendégeket. Gyakran azünnep egybeesik a kedves Mikulás bácsi látogatásával is, akikis csomagokkal lepi meg a diákokat, amikor végig látogatja azosztályokat.
Farsang–Hagyományostélűző ünnepünket a nagyböjt előtti időszakban ünnepeljük adiákokkal. Egy szombati tanítás után szoktuk ünnepségünketmegrendezni. Jelmezben öltözve fogadják a diákok a műsort –népi játékok, vidám tanári jelenet és táncház keretein belül.A lényeg, hogy nagy zajt keltsünk, hogy a hideg kanadai teletelijesszük! A zajos ünneplés mellett farsangi kézművességre,finom fánkra és meleg teára is sor kerül.
Március 15–1848-asforradalomra és szabadságharcraegy iskolai műsor keretén belül emlékezünk. Minden évbenegy-két osztály vállalja el a húsz perces bemutató levezetését,ami általában jelenet-, ének- és verscsokron keresztül idézifel a szabadság és a magyarság tudat fontosságát a többi Magyariskolásnak.
Szavalóverseny –Amár hagyományosnak mondható Dél-ontáriói Szavalóverseny1994-ben kezdődött. Azóta minden évben részt vesz a SzentErzsébet Magyar Iskola. Iskolánkon belül először az elődöntőrekerül sor, ami osztályon belül történik. A középdöntőre aziskolások négy korosztályra vannak beosztva és akik továbbjutnak,részt vehetnek a Dél-ontáriói Magyar Iskolák közös versenyén,ami minden évben máshol van – Arany János Iskola, Guelph,Hamilton, Kitchener, Mississauga és itthon, nálunk.
Anyák napja–Hagyományosanyák-napi vacsoránkat május első szombatján – a Magyar anyáknapján – szoktuk tartani. Az est elején az anyukákat a MagyarIskola kórusa zenés műsorával köszönti fel és a jelenlevődiákok virággal ajándékozzák meg az anyukákat és nagymamákat.A finom vacsorát egy rövid táncház követi, utána pedig szabadtánc éjfélig.
Évzáró –Évzáróműsorunkkal fejezzük be tanévünket az utolsó júniusi tanításinapon. Minden osztály 10-15 perces műsorral szórakoztatja aközönséget tavaszi-nyári köszöntőkkel, jelenetekkel, népdallalés versekkel. A ballagó nagy óvodások és nyolcadikosok is ekkorbúcsúznak az óvodától és iskolától. Még a műsor előtt anyolcadikosok a templomban külön áldásban részesülhetnek, utánapedig végiglátogatják a fiatalabb osztályokat és elköszönnekvolt tanáraiktól.