Összefoglalónkkal szeretnénk egy kis ízelítőtadni óvodánk működéséről és tanmenetünkről dióhéjban,hogy a kedves olvasó egy kicsit belepillanthasson az óvoda életébe.
Óvodánk három csoportbóláll, korosztályok szerint 3-4, 4-5 valamint 5-6 évesek. Mindencsoportban egy óvónő és egy segítő van, akik három osztályonkeresztül vezetik a csoportot. Legfőbb célunk a magyar nyelv,kultúra és a hagyományok megismertetése és megőrzése. Aszülőknek, családnak nagyon nagy szerepe van a tanulásban,ugyanis a gyerekek otthonról hozott tudására és nyelvérzékéretudunk hagyatkozni, ehhez igazodva tervezzük a tanmenetet. Segítségünkre lehetnek természetesen a magyar ajkú szülők ésnagyszülők, hiszen heti három óra alatt egyedül ezt a nemesfeladatot nem tudnánk ellátni.
A tananyag háromévre van megtervezve és logikusan követi egymást ahogy agyerekeknek egyre nő a szókincsük és tudásuk. Az előző évektapasztalata alapján évente kisebb módosításokat végzünk,igyekszünk mindig naprakészen kezdeni az új tanévet, a hibáinkbóltanulva, változtatásokat hozva.
A kiscsoportban amesék, mondókák, versek, énekek és hagyományos játékok nagyválasztékát kínáljuk a gyerekeknek. Ezek közül kiválasztjukazokat, amelyek a legközelebb állnak a gyerekek érdeklődéséhezés szókincséhez, attól függően tanítjuk nekik.
A középsőcsoportban átismételjük az addig tanultakat és az új tananyagot– meséket, verseket, énekeket – a már meglévő tudásukraépítve válogatjuk össze.
Nagycsoportbanhasonlóképpen átismételjük, elmélyítjük az előzőlegtanultakat és erre a tudásra alapozva haladunk tovább;
Felhívva akülönbségekre a figyelmet, például, kiscsoportban azalapszíneket tanítjuk, középső csoportban a kevert színeket,nagycsoportban pedig a színárnyalatokkal foglalkozunk.Természetesen a tanterv nincs „kőbe vésve”, rugalmasan tudjukmódosítani a gyerekek aznapi érdeklődéséhez ésenergiaszintjéhez alkalmazkodva. A tananyag alapvető része amunkafüzet használata is, amely segít a gyerekeknek a logikusgondolkodás elsajátításában, és például az egyszerűmatematikai műveletek megoldásában. Az óvónénik fel tudjákbecsülni, hogy a gyerekek mennyire értették meg az addigtanultakat; ha látjuk, hogy a gyermek nem érti a munkafüzetbentalálható anyagot, egyszerűbb példákat alkalmazunk.
Visszatérve amesék világába, elsősorban magyar népmeséket igyekszünkbemutatni, de olyan mesék is sorra kerülnek, amelyeket a gyerekekmár ismernek az angol oviból. Ezek főleg állatmesék (pl. A hárommedve, Az éhes kis hernyó, stb) és nagyon tanulságosak agyerekek részére. Az előadáshoz, szemléltetéshez különféleeszközöket használunk (kivágott, kiszínezett képek, bábuk,akár hangszerek), illetve a gyerekeket is bevonjuk a mesékelőadásába.
Aszülők/nagyszülők nagyon fontos szerepet játszanak az óvodainyelvismeret fejlődésben, ugyanis ők ismerik legjobban agyermekeiket. Sokszor merítünk ötletet tőlük, legyen az egy újdal, vers, vagy akár kézimunka. Természetesen ehhez szükséges azállandó kommunikáció is a szülő és a pedagógus között,amelyet a heti drótposta, személyes beszélgetés (szülőiértekezlet minden félévben, vagy órák előtt/után) képez. Avisszajelzések, szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás,kommunikáció segítségével hatékonyabban tudjuk végezni amunkánkat, könnyebben alkalmazkodunk a gyerekek igényeihez, amelyáltal a tanulás, tanítás is egyszerűbbé válik.
Végezetül mégegyszer szeretnénk hangsúlyozni, legfőbb célunk hogy a gyerekekélvezzék a magyar óvodába való járást, értsék és használjákis az anyanyelvüket. Nagy örömünkre szolgál, amikor látjuk afáradságos munkák gyümölcsét.
Tisztelettel,a Szent Erzsébet Magyar Iskola óvónői és segítői