Lázár Kriszta

Gyerekkórus

Lázár Kriszta vagyok, a Szent Erzsébet Magyar Iskola Gyerekkórusát már negyedik éve vezetem. Az ének-zene tanítás szívügyem, kiváltság dolgozni a fiatal bontakozó tehetségekkel, egyengetni útjukat hangi adottságaik és zenei érzékük felfedezésében, fejlesztésében, mialatt a magyar népdalokon keresztül magyarságtudatuk is elmélyül.

A gyerekkórus munkája nagyon intenzív. Négy év alatt az egyszerű egyszólamú énekek és kánonok éneklésétől kezdve megismerkedtünk a többszólamúsággal, magyar és egyéb nemzetiseégű zeneszerzők műveivel. Eleinte a kicsik számára a kórusban való munka kihívás, idővel mindenki felnő a feladathoz, kiemelkednek a szólisták, sőt mitöbb, olyan is akadt aki zenei pálya mellett döntött.

A darabokat a kórus képességeihez mérten választom, szükség szerint módosítom.

A gyerekek legnagyobb fellépése a minden évben megtartásra kerülő karácsonyi concert, amely a Scola Cantorum felnőtt kórus szervezésében kerül megrendezésre. A concert által a gyerekeknek lehetőségük nyílik az igazi fellépés-élmény megtapasztalására, egy este, amely a kórusokról szól. A rendezvényen közös számok is szerepelnek, amelyben a két kórus együtt énekel, így a gyerekek évről évre nagy élményekkel gazdagodnak. A karácsonyi koncerten kívül számos iskolai és a Torontói Magyar Ház által megrendezésre kerülő eseményen (anyák napi vacsora, húsvét, különböző történelmi megemlékezések, évzáró) fellépnek, szerencsére sok lehetőség adott, hogy bemutassák a tanultakat.

Maradjunk kapcsolatban!

Ígérjük, hogy nem küldünk spamet. Soha.

Ahogy minden oldal, mi is sütiket használunk. Az OK gombra kattintva beleegyezel a telepítésükbe és használatukba.

Részletek OK