Forrai Zsuzsanna

1. osztály

Forrai Zsuzsannának hívnak, 1970 óta szolgálom a Szent Erzsébet Magyar Iskolát. Előszőr a könyvtárban dolgoztam, ahol megszerveztem a kölcsönbevett könyvek kiadását, bevételét, ügyelve, hogy emlékezzenek a könyvek visszahozatalára, majd helyettesitő voltam az alsó tagozatban. A 70-es évek közepén álltam be végleg a tanári gárdába. A gyermekkórus reggeli próbáin (amit Zydron Margit vezetett) rendszeresen részt vettem.

Azóta az első osztályban tanítok, tehát kb. 2 generáció tanulta meg a szabályos betűk rajzolását, kiejtését, majd összeolvasását. Régebben könnyebb volt, a gyermekek sokkal jobban beszélték a magyar nyelvet. A magánhangzókat is könnyebben tanulták, jobban lehetett haladni és meg tudták különböztetni a betűket az angol kiejtéstől.

Azóta sok minden megváltozott, ahogy múltak az évek, úgy mindig nehezebb lett, azonban az én lelkesedésem és kitartásom nem apadt el, ma is minden erőmmel azon vagyok, hogy a kis elsősök az osztályt elvégezve a betűk helyes írásával és kiejtésével távozzanak, lépjenek be a következő osztályba.

Maradjunk kapcsolatban!

Ígérjük, hogy nem küldünk spamet. Soha.

Ahogy minden oldal, mi is sütiket használunk. Az OK gombra kattintva beleegyezel a telepítésükbe és használatukba.

Részletek OK